Adománygyűjtés motorosok jóvoltából!

a nemeslelkűség nem ismerhet határokat, s bár sajnos sokan csak beszélnek arról, hogy a rászorulókon segíteni kell, azért akadnak olyan emberek, akik tényleg beleállnak ezekbe az akciókba. A mai cikk pedig róluk szól, és amit képviselnek.

Nincs elérhető leírás.
Simon Elemér, Kárász Ferencné, Kárász Ferenc.

Az Összetartó Motorosok csoport 2016 október 10-én indult, először tíz fővel, majd később ez a szám ötvenre emelkedett.. A csoport ötletadója úgymond Táborosi Bogi, aki a négy alapítónak az egyike. Bár az alapítókat végül az élet szétsodorta, ahogyan telt az idő, Bogi a csoport mellett maradt, és tovább építette azt, amit elkezdtek.

Az alapítás után egy évvel jött a fordulópont Bogi és a csoport életében is, amikor Balatonendrédre hívták őket egy kisleány álmát valóra váltani, akinek elhunyt az édesapja. Egy gyönyörű állapotú oldalkocsis motort hagyott hátra az úr, s a kislány álma az volt, hogy a csoport tagjai elvigyék egy túrára a hátrahagyott géppel. Legalább 20 motorral mentek el Balatonendrédre, az ország minden területéről, s eme nemes cselekedettel a kislány álmát váltották valóra.

Bogi ekkor határozta el, hogy az idejét, pénzét, energiáját arra szenteli, hogy szegény, hátrányos helyzetű családokon segíthessen, s olyan álmokat valósítson meg, amelyek a gyerekekért vannak. A négy év pedig nem telt eredménytelenül: több száz családon segítettek ezalatt. Példának okáért két évvel ezelőtt a Bethesda gyermekkorházba vitték el személyesen a Mikulást, ajándékokkal a csomagjában.

Most pedig egy nagyobb összefogásnak hála egy komolyabb jótékonysági akció jöhet létre. Az akció oszlopos tagjai, legfontosabb segítői, támogatói pedig Kárász Ferenc, Kárász Ferencné Brigi, Balogh Tamás, Gallai Tamás, Hudák Tamás. Ha a körülmények úgy engedik, s minden jól alakul, akkor december 23.-án az Országos Gyermek & Ifjúságsegìtő Egyesület elnökével, Simon Elemérrel az élen fog valóra válni Újpesten a Virág utca 33. szám alatt az akció, 14:00-tól.

És ez a tiszta szívű kezdeményezés veletek is jobb, szebb lehet. Ha szeretnétek az akciót támogatni, akkor a szervezők és az Egyesület szeretettel fogadnak játékot, tartós élelmiszert és ajándékokat. Ha pedig a szállítás nem feltétlen oldható meg, akkor írjatok bátran az Egyesület Facebook oldalára, amelyet a csatolt linket érhettek el: https://m.facebook.com/gyermeksegito/?_rdr

Az Országos Gyermek & Ifjúságsegìtő Egyesület pedig bármikor szívesen fogadja a felajánlásokat, hogy ne csak az ünnepekkor, hanem az év többi szakaszaiban is segíthessenek ott, ahol tudnak!

Hozzászólás