Hölgyek, urak, íme Caty, a karcsú balerina

 Amikor erre az átalakított KTM 1290 Super Duke R-re pillantasz, nem valószínű, hogy a karcsú balerina kifejezés fog először eszedbe jutni. Ámbár, ez teljes mértékben játszi könnyedséggel felejtődik el az emberek gondolataiból, mikor betérnek a Louisba, mely egy németországi motorosbolt, pontosan Hamburgban található. Nem újkeletű üzletről beszélünk a Louis alatt, 1938-ban alapították. Természetesen manapság most már nem csak hagyományos üzletként érvényesül, hanem az online térben is jelen van, emellett pedig az ő nevükhöz kötődik pár lehengerlő megjelenésű, épített motor is, mint például mai cikkünk témája, a Caty M. Glam-re keresztelt Super Duke R.

Louis KTM 1290 Super Duke R - burnout

A mocit Kay Blanke tervezte, segítséget Martin Struckmann és Detlef Stüdemann nyújtott neki. A motort aprócska alkotóelemeire szedték szét, és a blokknak, a hengereknek, meg úgy konkrétan mindennek, amit a váz közrefog és a tank alatt helyezkedik el, pompásan mutató fekete szín tucatnyi árnyalatát adták, ami számomra extravagáns megjelenést kölcsönöz a motornak. Ezzel azonban kontrasztban vannak az ezüstös színárnyalatú csavarok. Az eredeti alvázkeret hátulsó része ment a levesbe, helyette kapott egy egyedi szerkezetet. A következő körben pedig a vázat, alvázat, és a lengőkarokat krómos színűre fújták.

A ragyogó tónusú fémpikkelyes festés Danny Schramm és Michael Naumann gondos kezeinek munkája, kik alumínium felhasználásával építették meg az ülést, a tankot és a plexit, ami egyébként a műszerfalat elrejti, azonban erre azért gondoltak a srácok és eltávolíthatónak tervezték meg a plexit és a panelt felhelyezve három helyen lehet felrögzíteni a mocira.

A kaszkadőrnő Mai-Lin Senf mutatta be a Louis munkáját a Glemseck 101 fesztiválon, Stuttgartban, 50.000 fő előtt. Belépve az International Sprint versenybe, a mindössze 178 kg-os tömegű Caty megnyerte az első kört, azonban az egykerekezéssel kapcsolatos problémák meggátolták motort és motorost az előre nyomulás lehetőségétől. Viszont, hogy a jövőben elkerüljék a kudarcokat akár az Intermoton, akár más versenyszerű eseményeken Louis kiküszöbölte ezt a problémát.

S Senf megmutatta, hogy igenis betudja idomítani ezt a karcsú balerinát.

Forrás:
https://ultimatemotorcycling.com/2020/04/21/louis-ktm-1290-super-duke-r-custom-motorcycle-caty-m-glam/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s