Kalandoroknak szánt okos sisakot dobot piacra a Quin Design

2020 tavaszán a texasi vállalat, a Quin Design Helmet már villantott okos sisakot, méghozzá egy új, könnyűsúlyú, szénszálas, full-face bukót. Most a cég elmozdul az inkább túrákra szánt sisakok irányába.

A Quin úgy mutatja be legújabb termékét, mint a világ legelső okos moduláris sisakját. Az új Quin Quest mattfelületet kapott, prémium szénszálas borítást. A sisak 1,75 kg, viszont ha eltávolítod a sisak napellenzőjét, akkor már 1,66 kg-os tömeggel rendelkezik a fejfedő. A gyártó szerint ez az egyik legkönnyebb moduláris sisak a piacon. A megfelelő légáramlás segítése érdekében a Quin az Advanced Centilation System technológiát alkalmazza, amit a dizájnba integráltak szellőzőnyílások formájában.

Továbbá, a sisakot az Intelliquin rendszerrel szerelték fel, ami egy olyan program, amely jelzi a balesetet, amikor a pilóta olyan helyzetbe kerül, akkor hívja a mentőket, és ráadásul SOS jeleket is képes küldeni.

Persze, mint ahogyan azt már más okos sisaknál is láthattuk, a Bluetooth kapcsolaton keresztül a sisak viselője tud hívást fogadni, zenét indítani (amit továbbra sem tartok jó ötletnek motorozás közben), a navigációs utasításokat hallgathatja, és használhatja a Quin Ride applikációt.

Nem áll sem a számra, sem a kezeimre, ahogyan leírom, de okos sisakként üzemideje is van, méghozzá 6-8 óra folyamatos használat közben, ha nem használjuk, akkor pedig akár több, mint 60 órát kibír. Mint ahogyan a cég más bukója, úgy a Quest is megfelel a DOT és ECE 22.05 szabványelőírásoknak.

Az új bukósisak ára dollárból átváltva, a cikk írásának pillanatában valamennyivel több, mint 212.000 forint. Az előrendelések november 16-án kezdődtek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s