Volt egyszer egy Lamborghini motorkerékpár… – Motorosvilági Történetek 4. rész

Ha kutakodik egy kicsit az ember, akkor bizony olyan dolgokra képes bukkanni az internet lehetetlenül nagy sűrűjében, hogy először el sem nagyon kívánja hinni, létezett ilyen valaha. Na, én pont ín vagyok a Lamborghini motorkerékpárral, ami még anno ’80-ban pattant ki egy bizonyos ember fejéből.

Design 90 #2

Ez a bizonyos ember pedig nem más volt, mint Patrick Mimran, a Lamborghini akkori tulajdonosa. Egy olyan ötlet pattant ki fejéből, hogy készíteni kellene egy motort. Ahelyett viszont, hogy magát a gyárat készítette volna fel a gyártása, Mimran inkább megbízott egy francia motorbutikot, amely a Boxer névre hallgatott (napjainkban Boxer Dizájn a neve). Nemcsak a megtervezést, hanem annak összerakását is rájuk bízta, s a legelső formaterv, ami a Design 90 nevet viselte, útnak indult 1986-ban.

A végeredmény lehengerlő volt, és minden apró részlet megfontolt döntésből keletkezett. Sor négyes, 1000 köbcentis Kawasaki erőforrás hajtotta meg a gépet, 130 lóerővel, ehhez pedig társult egy 181 kg-os tömeg is, ami már teli tankkal volt mérhető. A tank és a váz kézzel történő megmunkáláson esett át, s fémötvözetből készültek. Könnyűsúlyú kerekek, s csúcsminőségű fék, felfüggesztés, kipufogó és különböző elektronikai felszerelések gazdagították a motort, s egyben az árát is. Eme egész csomag üvegszálas karosszériában foglalt helyet.

The Design 90s in its skivvies

Bár a Lambo és Boxer úgy vélték, a Design 90s-ből eltudnak majd adni nagyjából 25 darabot, a számításaik nem feltétlen találtak gyakorlati haszonra. Ugyanis szó, mi szó, a modell valami kegyetlen drága volt, ugyanis 1986-ban egy ilyen vasnak az ára 13.000 dollár volt, ami mai árfolyamban 4 millió forint! Ez több, mint kétszerese volt annak az összegnek, amiért a vetélytárs sportmotorok mentek akkoriban.

Nem mintha manapság nem volna meg egy ilyen darabnak az ára. Ugyanis a kettes számú Design 90 elárverezésre került két éve az Egyesült Királyságban. A motor az elárverezéskor mindössze 7242 km-t futott, a kezdő ára pedig valamennyivel több, mint 18 millió forint volt. Igen, a kezdő ára, hiszen az akkor még első gazdás motorkerékpár végső árát 38 millió forintra saccolták, dollárban, viszont senki nem vitte el, legutolsó infó szerint még a mai napig.

Pretty sure I had this on a Trapper Keeper

Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s