Fiataloknak szánt elektromos motorokkal tér vissza a spanyol Pursang

Egy régi márka megújulása kísérhető figyelemmel a spanyol cég történetében is, amely 1967 és 1984 között gyártott motorkerékpárokat. Most az új Pursang egy kísérlet a cég megújítása érdekében azáltal, hogy idén kettő elektromos motorkerékpárral rukkolnak elő, ráadásul a motor a tulajdonságainak köszönhetően már az A1-es kategória tulajdonosainak is elérhető lesz.

Pursang E-Track 

 Legelőször a Pursang feltámadásártól a 2018-as EICMA keretin belül hallhattunk, a múlt év folyamán pedig, szintén az EICMA-n, láthattuk a prototípusát első motorjaiknak. A vállalat nem bocsájtotta szériagyártásba a két közeledő elektromos városi cirkálóját, legalábbis nem tavaly, azonban idén már kettő vassal is visszatér a régi márka.

A Pursang alapítójaként Sim Palau-Ribes azt nyilatkozott az Electric Motorcycles News számára, hogy a projekt kezdetétől fogva mindent megtettek annak érdekében, hogy fenntartsák a spanyol motorgyártás aranykorának lényegét, feljavítva a mai technológiával.

A spanyol cég jelenleg kettő különböző modellt dob piacra, ezek a Pursang E-Track és E-Street.

Képtalálatok a következőre: pursang e-track

Az E-Track közel 15 lóerős motor, amelynek középhajtása szíjhajtás, véghajtását pedig lánc biztosítja. A motor egy „tankkal” 160 km megtételére képes, ami nem éppen egy kiemelkedő táv, de városi ingázásra bőven megfelelő. Ezt a hatótávot három, 2,4 kWh-s aksi biztosítja, végsebessége pedig 120 km/óra.

pursang e-street electric motorcycle
Pursang E-Street

A Pursang tervei szerint az első hatvan motorkerékpár idén májusban fog legurulni a gyártósorról, az ára pedig nem éppen karcsú, 4,6 millió forint környékére rúg. Az első hatvan motor egyedi extrákat kap, mint például a szénszálas karosszéria elemek.

Az kicsivel gyengébb E-Street 11 lóerőt és csak kettő darab 2,4 kWh-s aksit biztosít. Ebből adódik, hogy a hatótávja mindössze 100 km, végsebessége pedig 100 km/óra. Az ára sem olyan busás, „csak” 3 millió forintot kérnek érte.

Képtalálatok a következőre: pursang e-street

Összességében nem egy hosszú hatótávú, nem is egy erős gép, azonban azoknak a fiataloknak, akik a belsőégésű motorok helyett inkább az elektromos cirkálók felé húznak, egy jó kezdő választás lehet.

Én azonban még mindig maradok a benzines, visszadurrogó, sokszor tekintélyes hangú vasaknál, amelynek közeledtét már messziről hallani lehet, én pedig halovány mosollyal várom az arcomon, vajon milyen motort csodálhatok meg.

Forrás:

Spanish electric motorcycle maker Pursang is actually beginning production

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s