Hamarosan megszületik a Baby Harley!

Egy, már korábbi cikkben volt arról szó, hogy a Harley-Davidson lentebb ad a köbcentiből, és egy A2 barát, a fiatalság számára is elérhető motorkerékpár gyártásába kezd.

A rajz alapján nem panaszkodhatunk majd a dizájnerek munkájára.

Felelevenítésként, a Qianjiang, a kínai cégóriás – A Benelli tulajdonosa – partnerségre lépett a Harley-Davidsonnal, hogy egy kisebb motorral rukkoljanak elő. A 338 köbcentisnek ígérkező vas nem a tradicionális V elrendezést kapja, hanem párhuzamossal fog muzsikálni. Az is könnyen elképzelhető, hogy a Benelli 302S-en alapszik, ami szintén egy párhuzamos blokkelrendezés alatt üzemel. A Baby Harley nem egy gyenge A2-es motornak ígérkezik, nagyjából 40 lóerő leadására képes, az elérhető legnagyobb forgatónyomatéka pedig 25 Nm.

udn7escc
Az aprócska információmorzsa, amivel végül leleplezték a vasat.

A Benelli közzétette idei terveit és ott fedezhető fel a Baby Harley. Baki, vagy sem, ott van, és reménykedhetünk, hogy majd mi is kapunk belőle. A dokumentum alapján 2020 Júniusára esedékes a debütálás. Persze, nem nálunk, hanem Ázsiában, Európában még kérdéses, hogy megjelenik-e.  Természetesen a motor legelőször Kínában fogja róni az utakat, emellett még a többi keleti ország is kapni fog az amerikai gyár legkisebb modelljéből és persze India útjain is megfigyelhetőek lesznek ezek a motorok.

Mondjátok, ti beruháznátok egy ilyen mocira, ha az illetékesek úgy döntenének, elhozzák a motort Európába is?

Forrás:
https://auto.ndtv.com/news/harley-davidson-338-cc-motorcycle-launch-details-revealed-2163108?fbclid=IwAR1kLh_IBDaV-1ukZ0csZbM37iV6qzFtweoGZ-NVBuqRfnn0rjVaR-g99_M

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s