“Csodamasina” a szigetországtól

Nem tudom, hogy miféle anyag hatására találták ki ezt a motorkerékpárt, de kell nekem is belőle. Az ausztráliai elektromos motorokat gyártó cég, a Savic, leleplezte legújabb kreációját az ausztráliai motoros fesztiválon, Wollongongban. A C-Sorozat elérhető háromfajta változatban. Omega, Delta és Alpha, természetesen a változatok között teljesítménybeli és hatótávbeli különbségek vannak. A C-Sorozat a modern kori – és egyébként elég sok kérdést feltevő – köntöst feltűzi a retro vonalakkal, ilyen például a barna bőr ülés és a polírozott „tank”. Brembo féknyergeket használ, s mindhárom verzió magába foglalja a 8 colos TFT kijelzőt. Ezek mellett háromfajta módban állíthatjuk motorunkat, időjárásnak, illetve felhasználásnak függvényében.

Képtalálat a következőre: „savic alpha”

Ha a motort a képen darabjaiban nézem, egész jó moci is kijöhet belőle. A bőrülés stílusos, a motor elejével és hátuljával sincsen probléma. Azonban középen olyan számomra, mintha valaki egy egész korrekt rajzot kezdett volna el, elkészíti az elejét, a végét, aztán a közepével akarta befejezni, de elege lett, aztán rajzolt oda valamit, amit aztán megbánt, de már elfogadták és gyártani kezdték…

A legfullosabb verzió – természetesen – az Alpha. A hatótávja kb 200 km, ami egyáltalán nem nevezhető jónak, illetve négy óra alatt szívja meg magát 20%-ról 80%-ra. Savic az erejét megközelítőleg 80 lóra becsülte, emellett 3.5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra. Az Alpha tömege, hála az aksinak és az erőnek, 210 kg-os. Nem mondanám, hogy erő-súly arányban nyerő. Viszont, az Omega, ami A2-es jogosítvánnyal vezethető, mindössze 170kg, és 33.5 lovas. A hatótávja pedig 120 km, két óra töltésidőt igényel. A Delta az Alpha és az Omega között van valahol, 56.3 lóerős, 150 km-es hatótávja van, na meg három óra alatt szívja meg magát. Ja, és 190 kg. 

Hogy ez a motor melyik országba fog eljutni és melyikbe nem, az még egyelőre kérdéses, de átszámítva forintba az ára jelenleg az Alpha verziónak kicsivel több, mint 50 millió forint, a Delta ára majdnem 36 millió, míg az Omega szolgáltatásaiért valamennyivel több, mint 27 millió forintot kérnek el. Bár az elektromos motorok nagyon drága szórakozás egyelőre, nem minden esetben érik meg az árukat, ami a teljesítményt, vagy a sújt, vagy éppen ezek arányát illeti. Mindhárom típusra ez különösen igaz.

Képtalálat a következőre: „savic alpha”

Összességében azt kell mondanom, hogy ez egy rohadt nehéz, nagyon rövid hatótávú, és nagyon drága elektromos motorkerékpár, amellett, hogy – szerintem – azért a megjelenése is hagy kívánni valót maga után. Ez a motor egyáltalán nem nyerő a benzinesekkel szemben, leginkább azért, mert az erő-súly arány nagyon kedvezőtlen a számára, ez a motor bitang nehéz ahhoz képest, hogy mennyi szuflát pakoltak bele. Vannak azért ennél gyengébb elektromos vasak is, de vannak már sokkal jobbak. Ha pisztolyt fognának a fejemhez, hogy márpedig nekem elektromos motorkerékpárt kell vennem (mert maximum így ruháznék be egyre), akkor nem ezt választanám.

Források:
https://motorbikewriter.com/orders-aussie-electric-motorcycle/
https://www.insella.it/news/savic-alpha-la-cafe-racer-australiana-148119
https://newatlas.com/motorcycles/savic-alpha-production-prototype/
https://www.motorcyclenews.com/news/new-bikes/savic-alpha-delta-omega/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s